gondolatlabirintus

Nem félek a betegségtől. Van elég, és ha az van megírva, ezt is túl fogom élni. Attól félek, hogy eljön az az idő, amikor majd azt mondom: bárcsak én is a halottak között nyugodnék. Attól félek, hogy sokan fogjuk ezt mondani. Kapitalizmus van, kőkeményen. A szegényebb réteg most éli fel a tartalékait, a gyárak sorra zárnak, legtöbb a dolgozóinak felmond, nem lesz miből pótolni. Az energiaszektor nem lesz oly kegyes, hogy ingyen szolgáltasson, aki nem tud fizetni, nem kap energiát, akinek a tartozásai felhalmozódnak, utcára kerül. Ahogy a hiteleket nem törlesztők is. Majd újra kinyitnak? Nagy valószínűséggel igen, de majd azt mondják, hogy a béreket csökkenteniük kell, amíg nem hoz nyereséget, nem nekünk, hanem a tulajdonosnak.   Az üzletek is árat emelnek majd, hogy a kiesést behozzák, nem nekünk, hanem a tulajnak. Majd éhbérért elmehetünk gürcölni, és választhatunk: étel legyen az asztalon, vagy fizessük a számlákat, hogy megmaradjon a fedél a fejünk felett. Sokan ma is így élne...