Másnap

Nem félek a betegségtől. Van elég, és ha az van megírva, ezt is túl fogom élni. Attól félek, hogy eljön az az idő, amikor majd azt mondom: bárcsak én is a halottak között nyugodnék. Attól félek, hogy sokan fogjuk ezt mondani. Kapitalizmus van, kőkeményen. A szegényebb réteg most éli fel a tartalékait, a gyárak sorra zárnak, legtöbb a dolgozóinak felmond, nem lesz miből pótolni. Az energiaszektor nem lesz oly kegyes, hogy ingyen szolgáltasson, aki nem tud fizetni, nem kap energiát, akinek a tartozásai felhalmozódnak, utcára kerül. Ahogy a hiteleket nem törlesztők is. Majd újra kinyitnak? Nagy valószínűséggel igen, de majd azt mondják, hogy a béreket csökkenteniük kell, amíg nem hoz nyereséget, nem nekünk, hanem a tulajdonosnak.  Az üzletek is árat emelnek majd, hogy a kiesést behozzák, nem nekünk, hanem a tulajnak. Majd éhbérért elmehetünk gürcölni, és választhatunk: étel legyen az asztalon, vagy fizessük a számlákat, hogy megmaradjon a fedél a fejünk felett. Sokan ma is így élnek, de ezek száma hatványozódni fog. Nem a szocializmusban élünk, nem magunknak fogjuk építeni az országot, hanem a tőkéseknek, annak a töredéknek, akiknek ma is a kezében vannak a gyárak, gazdaságok, üzletek. És örülhet majd, aki csak gürcöl, mert nagyon sokan bele fognak gebedni. Arról nem is beszélve, hogy mi lesz a gyerekekkel, akik nem tanulhatnak, mert a család fennmaradásához szükséges keretbe az már nem fér bele.  Ahogy az sem, hogy kiváltsuk a szükséges gyógyszereket…  Én ettől félek… Eddig is kihagyott a szívem, amikor kéregetővel, hajléktalannal találkoztam, dühöngtem azok sorsán. akik ki voltak szolgáltatva a hatalom közömbösségének. Ennél a jövőképnél szebb a halál. Tegnap este hazarendeltem a fiamat, ma érkezik, együtt leszünk. A lányomat nem tudtam, de a fényképe itt van, és remélem, biztonságban van. Ha van isten, nem hagyja, hogy ezek a félelmek valóra váljanak… Nem magam miatt, mindannyiunkért. Családomért, barátaimért, rokonaimért, a szegényekért, minden segítő embertársamért…